A független társulatok ellehetetlenítésére tett kísérletek jegyében telt az előadóművészetekkel kapcsolatos kormányzati intézkedések nagy része az elmúlt négy évben. Az amúgy is kiszolgáltatott, magának az előző ciklusban nehéz szakmai egyeztetések árán egy hatodik támogatási kategóriát kidolgozott szféra ellen szabályos gazdasági és pszichológiai hadviselés folyt.2010-ig a rendszeres minisztériumi támogatás tette lehetővé a független színházak közel húsz éves működését, a működési pályázatok révén. Az elmúlt négy évben pedig 57%-kal csökkent a támogatásuk. A pályázati kifizetések határidőit nem tartotta be a szaktárca, a megítélt támogatásokat rendre zárolták gazdasági okokra hivatkozva, míg a művészi, esztétikai szempontból a mai napig definiálatlan „hivatalos nemzeti kultúra” finanszírozására könnyen folytak el a milliók. A függetlenek csökkentett kifizetései állandóan késtek. Ilyen körülmények között nem lehetett évadot tervezni azoknak az elmúlt tíz év után éppen alkotó munkájuk legtermékenyebb periódusába érkező társulatoknak sem, amelyek egyébként masszív közönségbázissal rendelkeznek és közhasznú feladatokat is ellátnak.
Különösebb államigazgatási egyeztetés és a célok széles szakmai nyilvánosság előtti megvitatása nélkül az Országgyűlés a kormánypárti képviselők szavazatával módosította az előadó-művészeti törvényt 2011. június 27-én. A törvénymódosítás természetesen a korábbi 6. kategória, a független szervezetek csoportját érinti hátrányosan. Mindhárom megmaradt kategória heterogén lett, növekvő számban megkérdőjelezhető és vitatott szereplővel. A társulati munkák rovására a kategóriák kidolgozásába fektetett rengeteg, sokszor önkéntes szakmai energia tehát semmivé lett.
Ami nem öl meg az megerősít alapon a megmaradt, illetve underground módon túlélő, maguknak más forrásokat is felkutató, vagy nemzetközi kooperációkban dolgozó csapatok viszont felkerültek Európa művészeti térképére. Sokan közülük továbbra is színvonalasan foglalkoznak workshopok szervezésével, színházi nevelési programokkal, aktív állampolgárságra buzdító, fontos társadalmi ügyekkel a színház keretei között, és előadásaik 10%-át külföldön mutatják be.
Új szakmai fórumok alakultak, létrejött a FESZ (Független Előadó-művészeti Szövetség).
A független társulatok abszurd helyzetbe kerültek hivatalos megítélésük szempontjából is. A művészetnek mindig is sajátja volt a valós társadalmi állapotokra való reagálás, és, mivel a kétpólusú politika úgy szivárgott be a döntések alapján az előadó-művészetekbe, ahogy a magánszférába is, természetesen előadásaik témája részben a politika lett. Így mi sem volt egyszerűbb, mint, hogy a közszolgálatinak már egyáltalán nem nevezhető média politikai kampányszínházakká nyilvánítsa a független társulatok egy részét. Holott a sajtó bizonyos funkcióit is átvette a színház. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az ellenkultúra a független színházakban születik, akár a rendszerváltás előtt. Ez a kultúra pedig megtermékenyíti a kőszínházat is.
A legfontosabb vidéki, progresszív kőszínházak társulatainak szétbombázása már a 2010-es kormányváltás előtt elkezdődött ideológiai alapon, mint a későbbi választási hadviselés része önkormányzati szinten. Az ország egyik legtermékenyebb színházi műhelyét, a kaposvárit, majd kisvártatva a szolnokit sikerült elsőként bedönteni, a kompetenciájukban már a pályázataik alapján is megkérdőjelezhető igazgatók képviselőtestületi döntések alapján való odahelyezésével, és a társulat feloszlatásával. A magyar „színháztörténet meghamisítása” azóta is bevett módszer, fesztivál szinten is. Persze mindvégig a törvény köntösébe burkolva, és szép lassan kialakítva egy „árnyékszakmát” a döntések legitimálásához az ország politikai megosztottságának mintájára. Például a Pécsi Nemzeti Színház igazgatóját öt évre a szakmai bizottság döntését háttérbe szorítva, tulajdonképpen a városvezetés nevezte ki. A Pécsi Országos Színház Találkozó, az egyik legfontosabb országos színházi seregszemle tulajdonosi körébe egy olyan szervezet lépett be, amely nem szakmai, hanem politikai platformon kívánta definiálni önmagát. A Magyar Teátrumi Társaság először egy politikai párt (FIDESZ) honlapján lépett nyilvánosság elé. A 2012. évi POSZT-on a válogatói bizottságba először nem került tag a Színházi Kritikusok Céhéből. A szakmai párbeszéd elmaradt, a szakmaiság csökkent.
Budapest hivatalos játszóhelyeit kicsit később kezdte ledarálni a politika. A Magyar Állami Operaház kormánybiztosát egészen jogszerűtlenül, masszív tiltakozások mentén nevezték ki, aki később igazgatóként konszolidálta a helyzetet. A József Attila Színházat hónapokig bizonytalanságban tartották, majd felszámolták az éppen új utakat kereső társulatot, és befogadó színházzá változtatták a helyet. Az Új Színházat (most már Újszínházat) Újszínházat a főváros vezetése a radikális jobboldali eszméket már a pályázatában is hangoztató, szakmailag minimum megkérdőjelezhető Dörner Györgynek adta át. A Trafó, a legprogresszívebb, nemzetközi hírű játszóhely botrányokkal övezett kivéreztetésére tett kísérlet Nagy József ügyvezető igazgató kinevezésével és az alapító igazgató Szabó György művészeti vezetőként való megtartásával 2017. augusztus 31-ig megoldódott. A szegedi közgyűlés politikai indokkal (a REÖK-palotában rendezett „blaszfém” kiállítás) 2012 decemberében azonnali hatállyal leváltotta a Szegedi Szabadtéri Játékok éléről Bátyai Edinát, aki a posztot 2004 óta sikeresen töltötte be.
2014 januárjától új igazgatója van a Nemzeti Színháznak. Törvényes értelmében itt nem történt visszaélés. Más kérdés, hogy az előző igazgató ellen miféle ízléstelen politikai koncepciós hadjárat zajlott, annak ellenére, hogy soha népszerűbb arculatot nem épített, és szélesebb törzsközönségre nem tett szert a Nemzeti Színház, mint az ő igazgatása alatt.
A központi fenntartású Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín magánkézbe adásának körülményeiről a mai napig kevés információ jutott el a nyilvánossághoz.
A Merlin Színház intézménye felszámolásra került. A Fővárossal történt megegyezés alapján a színház új helyéül az Átrium Film-Színház szolgál, amelynek új tulajdonosai meg tudták vásárolni az épületet. Az Átrium azóta is jól üzemel. De a radikális változások utáni virágzásra máshol is van jó példa: a Győri Nemzeti Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház.
A Nemzeti Kulturális Alap 2014 január 15-i bejelentése szerint ismét felosztották és átszervezték a korábban is problémásan átalakított – táncszakmát háttérbe szorító, a folyóiratokat sorsára hagyó – összevont szakmai kollégiumokat a nagyobb bevételi forrásokra hivatkozva. A szakmaiság figyelmen kívül hagyása a kollégiumok összeállításában azonban feltételezi a politikai manipuláltságot, a művészeti tevékenységek alulértékelését. E szerint a kuratóriumi összetétel szerint megszűnik a független szakmai érdekképviselet!
Magyarországon az előadó-művészet jobban teljesít, mint a kulturális kormányzat.
Az előadó-művészetben történt változások részletei a Humán Platform Watchdog weboldalán böngészhetőek.
