Humán Platform

A kultúra, az oktatás, a szociális és egészségügyi ellátás területén dolgozók oroszlánrészt vállalnak a társadalom működtetésében, az életminőség javításában, a társadalmi felemelkedés előmozdításában. Mi, alapító szervezetek a Humán Platformot azért hoztuk létre, hogy felismertessük a közvéleménnyel a szféra jelentőségét, és közös erővel próbáljuk kiharcolni szakmai működésünk feltételeinek javítását. Kapcsolat: human.platform@gmail.com


Hétfőn a Humán Platform demonstrációján a köz-, és felsőoktatási, az egészségügyi, a szociális és a kulturális szakmák képviselői az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt szólaltak fel.

Beszédet mondott Mendrey László, Ábrahám Máté, Gács Anna, Turai Eszter, Misetics Bálint, Csohány Ágnes és Gulyás Márton.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött az EMMI elé, vagy bármilyen módon követte az eseményt!

4 komment 2012. dec. 19.

A Magyar Művészeti Akadémia mai közgyűlésén Fekete György többek közt azt mondta: az MMA nem vetette ki a hálóját a Műcsarnokra, de Gulyás Gábor folyamatosan "ellenvéleményeket mondott", úgy a Nemzeti Szalon, mint a Makovecz-kiállítás kapcsán, a "nemzeti együttműködés kormánya mellett nemzeti együtt-nem-működést gyakorolt." Továbbá kikérte magának, hogy a művészeti élet szabadságát az Akadémián kérjék számon, de " egy kisebbség által hirdetett relatív művészi szabadság dolgában nem lehet elnézőnek lenni." Az akadémikusok kritikai megjegyzéseire nem kívánt reflektálni.

A tagság körében nyílt titok volt, hogy Ekler Dezső építész kilépő nyilatkozatot küldött az elnökségnek, amelyben helyteleníti a Műcsarnok elfoglalását, és hogy Fekete a tagok kizárásával dönt a fontos kérdésekről. A levelet azonban Ekler írásos kérése ellenére sem olvasták fel. 

A napokban nyilvánosságra került egy másik levél is, többek közt Keserü Katalin, Deim Pál, Bukta Imre, Orosz István, Novák Ferenc, illetve az azóta már ki is lépett Fehér László aláírásával, amelyben Fekete diktatórikus vezetési gyakorlatát bírálják. A levél aláírói szerint megdöbbenést keltett a tagság körében a Műcsarnok felügyeletének átvétele - a tagok megkérdezése nélkül. Arra kérik Fekete Györgyöt, hogy járjon el a "szerencsétlenül megfogalmazott törvény vonatkozó pontjainak megváltoztatása érdekében", így például a "Műcsarnok, egyetértési jog és a döntéshozó testületekben részt vevő képviselők személye" kapcsán. A levél azzal zárul, hogy felkérik Feketét, hogy ha egyetért gondolataikkal, a szombati közgyűlésen ismertesse döntését, ha nem, akkor a fenti kérdések megvitatása szerepeljen külön napirendi pontként az ülésen.
Egyik sem történt meg.

A közgyűlést követő sajtótájékoztatón Fekete megpróbálta tisztába rakni a nagy port kavart, Konrád György magyarságát megkérdőjelező kijelentését - ekképpen sikerült: 
"Ha külföldiek támadják Magyarországot, az nem fáj annyira, mintha valaki olyan támadja kívülről Magyarországot, aki onnan errefelé magyar. Magyarnak látszik. Fájdalmas számunkra, hogy őt magyarnak könyvelik el onnan errefelé. És ezt a magatartást nem nagyon szerették a világon sohasem."

1 komment 2012. dec. 16.