Humán Platform

A kultúra, az oktatás, a szociális és egészségügyi ellátás területén dolgozók oroszlánrészt vállalnak a társadalom működtetésében, az életminőség javításában, a társadalmi felemelkedés előmozdításában. Mi, alapító szervezetek a Humán Platformot azért hoztuk létre, hogy felismertessük a közvéleménnyel a szféra jelentőségét, és közös erővel próbáljuk kiharcolni szakmai működésünk feltételeinek javítását. Kapcsolat: human.platform@gmail.com


Fodor Tamás színész, rendező, a FESZ életműdíjasa az EMMI szakértői testületében (a VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására kiírt pályázatok elbírálásában) való közreműködéséért kapott szakértői díjazását a FESZ által alapított Humán Platform kezdeményezésének támogatására ajánlotta fel.

Köszönjük!

Szólj hozzá! 2013. jan. 04.

Ahogy a kenyérnek, úgy az állampolgári öntudatnak is ára van – pláne, ha az utcára vonul, hogy érvényesítse akaratát. A holnapi tüntetés költségvetésének végösszege még jelenleg is formálódik, mindenesetre az már látható, hogy közel 900.000 Forintot fog kitenni. Megnyugtatásképpen: tételes listát fogunk közölni minden költésről. Viszont. Ezt mi, saját zsebből nem tudjuk finanszírozni. Ezért a segítségetekre van szükségünk. Viszont. A Humán Platform jelenleg jogilag nem jegyzett társaság, ezért adományokat sem fogadhatunk. Annak érdekében, hogy törvényesen járjunk el, tagszervezetünk, a Független Előadó-művészeti Szövetség tagja, a Krétakör Alapítvány vállalta, hogy fogadja az adományokat, azokat könyveli és kezeli. Ne legyen félreértés: a felajánlott adományok nem a Krétakört fogják gazdagítani. Ők csak könyvelik és vezetik (címletekre lebontva és forintra pontosan) a Humán Platformnak felajánlott összegeket, amiből kifizethetjük a demonstráció költségeit.

Szólj hozzá! 2012. dec. 16.